Valóban kevés időt adunk egymásnak megmutatni önmagát az ismerkedésnél?

A tegnapi egyik kedves tanítványomtól hallottam ezt a mondatot, ami engem is elgondolkodtatott. "- A férfiak és nők nem adnak egymásnak elég időt arra, hogy megmutassák az igaz önvalójukat és elrohannak egymás mellett.

Pedig, ha nem így tennének, akkor jóval több nő és férfi találna egymásra." 

Talán ez a mostani világ arra is késztet minket, hogy folyamatosan védekezzünk? Sokáig én magam is úgy viselkedtem, hogy nem mertem megmutatni a sebezhetőségem a férfi előtt. Félve attól, hogy újra sérülhetek. Ugyanakkor igyekeztem vele mindazt megosztani, ami számomra fontos volt, amiről azt gondoltam, hogy ez vagyok én. Mióta önismerettel foglalkozom rájöttem, hogy amit magamról gondoltam, hogy ilyen vagy olyan vagyok, az nem volt teljesen valós. 

A gőg és a spirituális gőg sajnos létezik. Egyesek azt gondolják, hogy ők többek vagy jobbak, mint mások. Ezzel egy olyan páncélt rakunk magunkra és egy olyan világba zárjuk be magunkat, ami minden mást kizár. Több spirituális közösségnek is voltam a tagja és szedtem fel az ő nézőpontjaikat. Míg én is beláttam, hogy ahhoz, hogy újra képes legyek megnyílni és kilépni ebből a zárt világból le kell vessem az összes felvett spirituális baromságot amit magamra vettem és a többiek nézőpontjait. Egy guru helyett a saját igazamat követni és azóta lám megnyílt a világ és bárhol, bárkivel képes vagyok ismerkedni. Nem zárok ki valakit azért, mert ő azt sem tudja például, hogy mit jelent az, hogy meditálni. Csodás kalandok és találkozások jöttek azóta az életembe. A több éves önismereti munkámnak hálás vagyok, mert végre valóban megtaláltam önmagam és most valóban a saját utamat követem.

Ha valóban kíváncsi vagy és érdeklődve fordulsz egy-egy ember felé, ha csak egy beszélgetés erejéig is, olyan kapcsolódás történhet, ami felejthetetlenné válik. Ha pedig egy értékes emberrel találkozol, akkor ne engedd, hogy csak úgy elmenjen. Adj neki időt, hogy megismerd és ő is téged. Merjünk kilépni a sértettség, a félelem, az ego és a védekezés falai mögül. Az élet túl rövid ahhoz, hogy le és be zárd magad. Légy kreatív, könnyed és játékos az ismerkedésben, nem kell eldöntened, egyszerűen tedd olyan természetessé, mint a levegő vételt és figyeld meg, hogy mi változik az életedben ez által? :-)  

Kíváncsi vagyok arra, hogy ki mit gondol erről, vagy milyen tapasztalatai vannak az ismerkedéssel kapcsolatosan? Nehéz, könnyű stb.? 

Flörtölés: mikor, hol, ha kapcsolatban vagy, lehet-e, megengedheted-e magadnak?

Mit is nevezünk flörtnek? Szerelmi játék, játékos, könnyed udvarlás, illetve ennek elfogadása. Van, aki ezt ösztönösen képes működtetni és van akinek "tanulnia kell". A minap én is észre vettem magamon, hogy csak akkor jut eszembe "flörtölni", ha bizonyos közegben vagy helyen vagyok. Mint például egy hasonló érdeklődési körű csoportban, vagy nagy ritkán tömegközlekedési eszközön. Mivel hagyományos szórakozó helyre, már nemigen járok, valahogy kiestem a "rutinból" és el is feledkeztem erről a könnyed játékos és örömteli ismerkedési formáról nő és férfi között.

Pedig az ismerkedés egyik lényege a játékosság és könnyedség. Amikor azért szeretnék megismerkedni valakivel, mert párkapcsolatot szeretnék, akkor azzal már elvettük az egész könnyedségét és egy hatalmas súlyt helyeztünk rá. Ezt pedig a partner megérzi. Miért van az, hogy felnőttként elfelejtünk játszani? Mi az ami miatt, bele törődünk, bele süllyedünk a hétköznapok szürkeségébe és elkezdjük túl komolyan venni önmagunkat és az életet is?

A tánc például számomra egy rendkívül finom és örömteli tevékenység, főleg a latin társas táncok. Ahol ott a szenvedély, az érzékiség és hagyom, tanulom, hogy engedjem a férfit vezetni és bízni benne. 

A flörthöz úgy érzem, hogy elengedhetetlen a magabiztosság, önbizalom és bátorság. Fontos, hogy tudjam magamról érezzem és azt sugározzam ki, hogy jól nézek ki, szexi vagyok. Sajnos a nők legtöbbje ezt ritkán hiszi el magáról és talán azért sem mer szemkontaktust teremteni a férfival.

Gondoljunk csak bele vagy próbáljunk meg vissza emlékezni arra az időszakunkra vagy napunkra, amikor úgy keltünk, hogy képesek vagyunk meghódítani az egész világot, jól érezzük magunkat a bőrünkben és még ehhez fel is vettük azt a ruhát, amiről tudtuk, hogy irtó dögösek vagyunk benne. Vagy elmentünk egy buliba, ahova a barátaink hívtak el és semmi kedvünk nem volt, de azért kicsíptük magunkat és "véletlenül", akkor találkoztunk egy szívdöglesztő pasival vagy nővel. Akkor ellen tudott e állni bárki is a kisugárzásunknak és könnyedén adtunk olyan testjeleket a másiknak, hogy igen tetszel? -Naná! Tehát a magabiztosság vagy a szexisség nem a kilók számától függ, azonban az ápoltság és az öltözködési stílus fontos.

És aztán egymást hallgatva és megnyílva egymás felé ültünk a nyári éjszakában a csillagos ég alatt és arra gondoltunk, hogy te jó ég, mennyire csodás az élet. Amikor még semmi mást nem akartál a másiktól csak érdeklődni arról, hogy mit szeret (enni, inni, hobbik), mivel foglalkozik, vagy mi a legszebb élménye. Csak mosolygunk egymásra és örülünk ennek a csodás találkozásnak. Aztán persze, amikor a történet tovább folytatódik, hogy másnap felhív-e vagy szeretne e továbbra is találkozni az már egy második lépés.

Gyakran felmerül mostanában az a kérdés, hogy ha valaki párkapcsolatban él, akkor szabad-e a flört? Megmondom őszintén egészen idáig én is azt gondoltam, hogy ha van egy párom, akitől mindent megkapok, akkor minek flörtölgessek? Újra vissza térek azonban arra a mondatomra, hogy a flört egy "játék". 

A nők szeretik ha észre veszik őket, bár úgy érzem, hogy a férfinak is nagy önbizalmat ad, ha a párjukon kívül más nő is meglátja benne a férfit. Ameddig a játék nem árt senkinek nem a párom társaságában kezdek el szemezni egy másik nővel vagy férfival, addig nincs ebben semmi kivetni való. Vagy ha ebből nem űzök "sportot" vagy nem pótolni szeretnék vele valamit. Néha például egy olyan nőnek, akinek évek óta nem bókolt a férje nagyon is sokat tud az önbizalmán lendíteni. És hogy hol lehet flörtölni? Bárhol!

Ma olyan dolog történt velem, amire nem is számítottam. Mint az elején említettem én is helyekhez kötöttem az ismerkedést a férfival és soha nem jutott volna eszembe a házunk liftjében egy lakótársammal megismerkedni. Márpedig ma ez történt és őszintén megmondom, fura, bizsergető érzés kerített hatalmába tőle, éreztem, hogy tetszem ennek a férfinak és bearanyozta az egész napom. Pedig általában nem kell  hozzá valaki, hogy csodás legyen a napom, de ez egy pluszt ad, mint egy étel, amibe bele kerül egy pikáns fűszer, amitől még ízletesebbé válik.    

Mindennapjaim: Azok a csodálatos férfiak

Kislányként, nagy és ártatlan szemmel tekintettem a világra és csodálkozva néztem, hogy mi is ez az ÉLET nevű dolog. Azt a tanítást és mintát kaptam kaptam, hogy tanulj, válassz szakmát, legyen egy munkád, férjed, szülj gyereket, neveld fel és aztán véget ér az ÉLET. Valahogy úgy éreztem, hogy ez nem lehet, nem lehet, hogy csak erről szóljon az én életem! Kell, hogy legyen valami más is itt és elkezdtem kutatni. Persze azért végig mentem a tanult mintákon. Tanultam, lett munkám, lett férjem, aki mellett rájöttem, hogy ez a házasság nevű dolog annyira nem is jó buli, mert fogalmam sem volt, hogy mit is kéne vele kezdeni. Legfőképpen a férfival, aki úgy tűnt szintén nem tudja, hogy mit kéne velem nőként kezdenie és hogyan is tehetne engem boldoggá, és elsősorban magát. 

Akkoriban még a szexről sem sokat tudtam és rájöttem, hogy bizony itt is van valami titok vagy tudás, aminek én nem vagyok a birtokában. Kíváncsi természetem így tovább hajtott, hogy megtudjam, mitől lesz még élvezetesebb számomra a férfival való együttlét és a szex. Mikor elindultam az önismeret útján, akkor jöttem rá, hogy mennyire nem ismerem sem magamat sem a férfiakat. Sőt el is utasítom őket valahol tudat alatt, mivel születésemkor édesapám is elutasított engem. Több éves oldás munkája, mire eljutottam az utolsó párkapcsolatom lezárásáig, már nem gondoltam rájuk haraggal. Sőt azt vettem észre az utóbbi időben, hogy míg tavaly nyárig csak a nőkben tudtam meglátni a szépséget és a sokszínűséget, már körülbelül egy fél éve meglátom mindezt a férfiakban is. Mérhetetlenül izgalmassá vált számomra, hogy felfedezzem még jobban a férfi lelkét és a gondolatait. 

Eltűnt belőlem az, hogy be akarjam őket skatulyázni. Ma már látom, hogy képes vagyok arra, hogy egyenrangú partnerként tudjak velük együtt működni és nem vágyom arra, hogy akár alá vagy fölé rendeljem magam. Persze ezeket a viselkedési mintákat nem tudatosan működtetjük. Sokszor hallottam azelőtt, hogy a férfiak annyira mások hogy soha nem lesznek képesek arra, hogy megértsék a nőket. Ma már ezt is másképp érzékelem. Elég sok férfival találkoztam és kerültem kapcsolatba életem során. Mindaz a sztereotípia, amit ráhúztak a férfi-nő kapcsolatra abból sok minden nem igaz.

Sosem véletlen az, hogy nőként milyen férfit vonzunk be, vagy fordítva. Lehet bátor, erős, művészlelkű, gyengéd, szenvedélyes, anyucikicsifia, stb. Egy dolog azonban biztos, ne akarjuk őt megváltoztatni, vagy gondoljuk azt, hogy majd mellettünk más lesz. Az utolsó kapcsolatom után megtanultam, hogy ami belőlem hiányzik és tőle "várom el", azt előbb magamban kell megerősíteni, hogy majd a következő társamban már megtaláljam. Például sok nő azt gondolja, hogy a férfi a gondoskodó és a családfenntartó és majd ő megadja nekem az anyagi stabilitást. Ez egy óriási tévhit. A nő képes ugyanúgy gondoskodni magáról és megteremteni magának a biztonságot és ezt előbb magában kell elérnie, mert ha a férfitól várja, akkor bevonz egy olyan férfit, aki tükröt mutat neki abban, hogy neki hol kell fejlődnie és hasonlóan nehézségei lesznek a teremtésben. Vagy pedig tud teremteni és van pénze, de lehet, hogy a pénzéért cserébe elvárásai lesznek a nővel szemben és onnantól a kapcsolat elkurvul.

Az én mindennapjaim most arról szólnak, hogy folyamatosan tanulok és fejlődöm és közben élvezem az életet. Szeretek új embereket megismerni, beszélgetni velük, gondolatokat cserélni. Imádok táncolni és most éppen az év végi hastánc bemutatóra készülünk a kis csoportunkkal. Szeretek nagyokat sétálni és szemlélni a természet csodáit. Szeretek főzni, amikor van hozzá kedvem és élvezni az ételek ízeit. És persze imádom a hivatásom. Támogatni az embereket abban, hogy egy jobb és boldogabb, örömtelibb életet éljenek. Most azon munkálkodom, hogy a hétköznapokban hogyan tudjam még közelebb hozni a nőket és a férfiakat. :-)     

Kommunikáció a párkapcsolatokban: Út az intimitáshoz

A minap vásároltam egy könyvet az öt szeretet nyelv írójától, mely a párkapcsolatban történő kommunikációról szól. Hogy nő és férfi, hogyan találja meg végre a közös nyelvet. Eddig én főleg szinte minden kapcsolatomban a test nyelvén voltam képes leginkább kifejezni a szeretetem és a szerelmem. Ahogy olvastam a könyvet, estek le a tantuszok és gyúlt bennem is világosság, hogy mennyire félre csúszott szinte az összes kapcsolatomban a kommunikáció. De a legfeltűnőbb az utolsó kapcsolatomban volt, ahol még én is éreztem, hogy mennyire félre és elbeszélünk egymás mellett és nem mennek át a szavak. 

Amit én talán elkövettem "hibaként", mert hogy hibák nincsenek, az -az, hogy sokszor kímélni szerettem volna őt. Ezért sok mindent nem mondtam ki. Főleg, akkor, amikor már a munkahelye nagyon zűrös volt és mindennap úgy jött haza, hogy éreztem, jobb ha hagyom lehiggadni. Kiabálni, vagy veszekedni soha nem veszekedtünk, de eljutottunk odáig, amin úgy érzem sok pár elbukik, hogy elteltek napok, amikor nem is beszélgettünk egymással érdemileg. 

A volt párom azzal magyarázta, hogy azért nem mesél el semmit a napjából, mert, hogy minden napja ugyan olyan és azt a sok szart, ami a munkahelyén történik nem akarja haza hozni. Én pedig erre nem mondtam semmit, hanem ráhagytam. Erre mondja a könyv szerzője, hogy ez azért nem jó, mert innen indul el az egymástól való eltávolodás. Amikor már az egyik fél úgy érzi, hogy nem szeretné vagy nem tartja érdemesnek a másikat arra, hogy megossza vele az érzéseit. Pedig állítólag a szerelmem, a társam a barátom a mindenem, ha velem nem akkor kivel osszam meg? "Az intimitáshoz egy kapcsolaton belül a kommunikáción keresztül vezet az út." Mindezt úgy, hogy leülünk és egymás szemébe nézve.

"A szóbeli kommunikáció nélkülözhetetlen ahhoz, hogy megértsük, mi jár társunk fejében. Ha nem beszél a gondolatairól, érzéseiről, tapasztalatairól, találgatásra vagyunk utalva. Ám gyakran tévesen ítéljük meg a helyzetet, és ez félreértésekhez vezet. A kommunikáció nélkülözhetetlen a bensőséges kapcsolatokhoz." 

Amit szintén úgy érzem, sokan elkövetnek "hibaként" az-az, hogy rásütik a másikra főleg egy többéves kapcsolat után, hogy ismerem a férjem, feleségem, barátom, barátnőm és minek beszélgessek vele, hisz mindent tudok róla. Az én párom is ezt mondta és ráhagytam, pedig ez egy baromság. Ezt magam is tudtam, akkor is, de talán azért sem álltam neki tiltakozni, mert féltem, ha kimondom az igazam, akkor talán elhagy, vagy más szörnyűség történik. Amint úgy kezdesz a párodra tekinteni, hogy ismerem őt, onnantól fogva megszűnik az érdeklődés a másik iránt és szintén elindul az eltávolodás. Főleg azok tudják, akik önismereti úton járnak és folyamatosan fejlődnek, mint én is, hogy soha nem vagyunk ugyan azok.

Az író azt javasolja a pároknak, hogy napi minimumként mindketten mondjanak el egymásnak három dolgot, ami aznap történik velük, és azt, hogy mit éreznek ezekkel az eseményekkel kapcsolatban. Az intimitás titka a megfelelő kommunikáció. És, hogy mi van akkor, ha már eljutott a kapcsolat arra a szintre, hogy megszűnt minden intimitás? A kedves férj a számítógép előtt ülve vagy a telefonját basztatva menekül a valóság elől? Akkor vagy megpróbáljuk őt ebből az állapotból kihozni, mondjuk valami váratlan cselekedettel, amire még ő sem számít. Vagy pedig megkeressük a számunkra legmegfelelőbb társat, aki még évek múltán is kíváncsi arra és őszinte érdeklődéssel és törődéssel fordul felénk és úgy kérdezi meg, hogy mi is történt velünk? Aki nem süti ránk, hogy ő már ismer és húz ránk egy sablont és skatulyáz be. 

Aki nem fojt el vagy meg, mondván, hogy már semmi újat nem tudok neki mutatni vagy mondani. A másik amire felhívta a könyv a figyelmem a prioritás a kapcsolatban. Ami fontos, hogy egyezzen. A kapcsolatunk elején én voltam a legfontosabb a párom számára, aztán jött minden más. Egy év után lecsúsztam a  harmadik helyre, míg ő marad nálam az elsőn. Ezt elég nehezen éltem meg és ő ezen nem is volt hajlandó változtatni. "Ha nem sikerül egyetértésre jutni a fontossági sorrend tekintetében, először is tartsuk szem előtt, hogy saját értékrendünket senkire nem erőltethetjük rá - még a párunkra sem. Szembe kell nézni a különbségeinkkel, és olyan kompromisszumot kell keresnünk, amely lehetővé teszi, hogy mindkettőnk értékrendje a lehető legoptimálisabban érvényesüljön." 

Na igen nálunk a végére a különbözőségeink, amik talán még a kapcsolat elején izgalmasnak  tűntek a kapcsolat végére átalakultak és már nem tudta elfogadni az én másságom és világom. Fontosak a célkitűzések is olyan módon, hogy legyenek közös célok és azok egyezzenek és persze külön célok is, amiben a párok támogatják egymást. Amíg megvolt a harmónia az első évben köztünk addig a volt párom valóban a szövetségesemmé vált és csodás volt átélni, hogy támogatott mindenben, amit szerettem volna elérni és én is őt. Ez számomra sokat jelentett és szinte szárnyakat kaptam tőle. Tehát, ha egy kapcsolatban megvan a helyes kommunikáció mind szavakban, mind az érintés által, és megvannak a közös célok, az együtt fejlődés és az egymás támogatása az igazi SZÖVETSÉG, akkor az a kapcsolat hosszú időt és sok mindent elbír és túlél. Azonban ha már támadás, közöny és védekezés van, akkor az a kapcsolat HALÁLRA van ítélve. Ott nagyon már nincs mit tenni. 

Férfiak-Nők szexualitás, érzékiség, szenvedély, hol csúszik el a kommunikáció?

Akik régóta ismernek, talán nem értik, vagy tudják, hogy mi az ami miatt mostanság annyit foglalkozom ezzel a témával? Minden rendben velem. Egészen egyszerűn csak arról van szó, hogy ráébredtem és látom magam körül, hogy ez a téma, bármennyire is próbálják elnyomni és elfojtani a párok, de igen is fontos része a párkapcsolatnak. 

És ha nem működik úgy, 

ahogy szeretnénk, akkor ahelyett, hogy beszélnénk róla, inkább keresünk valami vagy valaki mást, aki vagy ami kielégíti az igényeinket. A minap számomra is új felismeréseket hozott egy olyan férfival való beszélgetés, amiben megismertem a férfi oldal egy képviselőjének a gondolatait. Ez a férfi viszonylag tudatosan látja és tapasztalja a férfi-női kapcsolatokat, mivel maga is vezet egy blogot, ami inkább fotókkal van megtűzdelve és elbeszélgetett több nővel is. Természetesen a párkapcsolatok nagyon összetettek és nem csak a szex fontos, de sokszor a kapcsolatok megromlásához, vagy ellaposodásához, ez vezet. Ennek az egyik oka pedig a kommunikációban van és abban, hogy bezárjuk magunkat a másik fél előtt. Már nem fogadjuk el, vagy nem merünk megnyílni úgy igazán. A szex nem csak az aktust foglalja magában. 

Amikor egy kapcsolatból eltűnik az érintés, az ölelés, akkor ott már el lehet kezdeni azon gondolkodni, hogy én mit nem csinálok jól? És, hogy megtaláljuk azt a módot, hogy a párunkkal hogyan tudunk minderről őszintén beszélgetni? Ha egy kapcsolatból már a játékosság is és az öröm is eltűnik, akkor már komoly baj van. 

Saját bőröm tapasztaltam legutóbb, amikor a volt párom elkezdett bele süllyedni a depresszióba és nem tudtam neki segíteni. Egyrészt, mert nem az én feladatom, de nem is fogadott el semmilyen más segítőt sem. Hogy ilyenkor mit lehet tenni? Sok férfi menekül a valóság elől, hallom a női pácienseimtől és barátnőimtől. A férfi haza megy leül a számítógép elé és se hall se lát. Vagy a tévé elé. Azzal kedves hölgyek nem megyünk semmire ha neki állunk mérgelődni magunkban vagy hangosan. Ha nem hajlandó semmi segítséget sem elfogadni és változtatni, akkor egyet lehet tenni. Megpróbálni amennyire lehet nem foglalkozni vele. Feltéve ha látjuk, hogy azért valahol mélyen ő dolgozik magában. A férfi van, hogy inkább magával és magában rendezi le ezeket a dolgokat. Addig pedig keressünk más örömforrást magunknak. Hiszen jogod van ahhoz,

hogy boldog légy! Akár elmehetünk barátnőkkel egy jót beszélgetni, de nem a férjünket szidva, vagy vásárolgatni, kozmetikushoz, vagy egy jót futni. De ahhoz is jogod van, hogy akár flörtölj. 

A nőnek igen is szüksége van ahhoz, hogy nőnek és jól érezze magát a férfi "csodálatára", hogy érezze tetszik a férfinak. Ahogy a címben írtam, sokszor a fogalmakkal sem vagyunk tisztában. A szex nem maga az aktus. Ez lehet, akár már egy érintés (ezt amúgy az acces Level1 képzésen tanuljuk bővebben) lehet, akár egy simogatás, egy csók, egy ölelés. Bármi, ami ott és akkor nekünk örömöt okoz. És ha mindezt úgy teszem, hogy közben párom van, aki nem hajlandó szembe nézni önmagával és a problémával, nem hajlandó engem elfogadni, mert hát aki magát nem fogadja el, hogy is fogadhatna el mást, akkor ki is az aki meg vagy elítélhet ezért? Azonban a kommunikáció fontos, minden esetben. Mi nők erősebbek vagyunk az intuíciónk követésében. Ha ráhangolódsz a párodra és türelmes vagy vele, akkor le tudsz vele úgy ülni beszélgetni, hogy meghallgasson. Ugyanis, ha neki nem mered elmondani a vágyaid, mert szégyenled, vagy más miatt, akkor kinek? 

Főleg ha több éve együtt vagytok, szinte mindent tudtok egymásról, akkor mi is az a hülyeség, ami miatt nem mersz neki beszélni bizonyos dolgokról? Az egyetlen dolog ami segíteni tud az az őszinteség, különben az egész kapcsolatot ki lehet dobni a kukába. És ha esetleg attól félsz, hogy ez megtörténik, hát még mindig választhatsz, hogy maradsz egy szar kapcsolatban és szenvedsz vagy szeretőt tartasz, vagy tovább állsz és megtalálod azt, amire és akire valóban vágysz. A szexben fontos a játékosság és az öröm. 

Másik nagy tévedés, hogy a szeretkezés lényege az orgazmus. És sokszor erre annyira rágörcsölünk, hogy bizony nincs, nem jön, mert ha csak erre fókuszálunk, hogy a fenében élveznénk azt ami történik és hogy is tudnánk jelen lenni? Hisz ha valamire fókuszálsz, beszűkíted és lezárod magad, a tested is.

Aztán megint jön az önvád és az önbíráskodás. Amivel csak megint magadat vagy a társad bántod, mert tőle várnád, hogy kielégítsen. Az a szegény férfi, meg azért érzi szarul magát, mert nem tudott teljesíteni. Na ezt megette a fene, hát ez minden csak nem örömteli és felszabadult szeretkezés. Mi lenne, ha minden hülyeséget, amit eddig gondoltál a szexről, vagy ne adj Isten a pornó filmekből láttál, azt elfelejtenéd? Kezdjétek ott, hogy csak simogatjátok egymást, és egymás szemébe néztek és csak élvezitek, a másik érintését és mond el neki, hogy hol érezd finomabbnak, hol milyen erősen simizzen, mert hogy a párunk nem gondolat olvasó. Tedd félre a szégyenlősséget és mond el neki, mit szeretnél, neked mi a jó, hol és hogy?  És ha ki szeretnétek próbálni a lakáson kívül, akkor keressetek valami jó kis helyet. Ha egy kis plusz izgalomra vágytok. Bármennyi ideje is 

vagytok együtt, kezdjétek el az egész szex nevű játékot az elején. Ismerd meg újra  a párod vagy az új párod testét. Fedezd fel a kezeddel a szemeddel, a nyelveddel. Lassan és finoman időt adva egymásnak.  Az idő fontos. Aki azt mondja már most, hogy nekem erre nincs időm, az is egy választás, akkor lehet, hogy a párod majd kipróbálja azzal, akinek lesz rá ideje. És hölgyeim, teljesen mindegy, hány kilók vagyunk, mennyi hurkácskánk van a férfit nem az fogja érdekelni, ha már pucéran ott fekszünk előtte és meg merünk nyílni neki és érzik, hogy vágyunk rájuk.

 

Mi az, ami miatt érdemes a változás mellett letenni a voksot?

Eddigi életemben, főleg mióta elindultam egy „spirituális” úton, nagyon sok változáson és fejlődésen mentem keresztül. Azt hiszem, akik kb. 10 évvel ezelőtt ismertek, talán rám sem ismernének. Mára a deeksha és az acces jóvoltából, eljutottam a tudatosság egy olyan fokára, ami talán közelít a felébredett állapothoz. De hogy ez mit is takar? Én is ember vagyok és maradtam, mégis más szemmel látom-érzékelem a világot és a körülöttem lévő embereket. Kevésbé érintenek meg a drámák és én magam sem vonódom bele drámákba senkivel. Jelen vagyok, az életben, a világban meglátom az apró szépségeket, örömöket és a boldogságot. Még van, hogy ha valami rossznak ítélt dolog történik velem, és talán elsőre kevésbé tudom örömmel fogadni, de már egyre rövidebb időre ragadok bele a bosszankodásba, fájdalomba és a szenvedésbe. Ezt az állapotot igyekszem átadni másoknak én is, aki nyitott és hajlandó a változásra. Az egyéni és csoportos kezelésekkel. 

Egy idézetet szeretnék leírni nektek Thomas Shafer könyvéből a Hogyan válik a szenvedés ismét szeretetté? Férfi és nő a családfelállítás szemszögéből: Minden szexuális kapcsolat, amely kezdettől fogva csakis a vágyak pillanatnyi kielégítését szolgálja, és nem veszi figyelembe a másikat, mint embert, sebet ejt a lelken. Ezek a sebek a későbbiekben makacsul megakadályozzák a mélyebb kapcsolatok kialakulását, mert mindig felüti a fejét a további lelki sérülésektől való félelem. A rendszerelméletű családfelállítás perspektívájából az ilyen esetek általában azzal magyarázhatók, hogy az érintett gyermekkorában nem tudott elég közel kerülni az apjához (itt mindig a biológiai apáról/anyáról beszélünk) vagy anyjához és gyakran mélyen lenézi a szüleit. Aki pedig nem tiszteli a szüleit, az önmagát sem tiszteli. És aki önmagát nem tiszteli, természetesen a társát sem tudja tisztelni, és lekezelően viszonyul hozzá. 

Természetesen ez nem tudatos szinten történik. Én magam sokáig műveltem ezt a fajta „játékot”, bár én anno úgy hívtam, hogy „kurválkodás” a szeretetért. Hiszen mi is történik? Ha rövid időre is, de ott egy férfi, vagy egy nő, aki rövid időre, befogad a testébe, valamilyen módon magához ölel. Egyesülsz vele és úgy érzed szintén egy rövid időre, hogy szeretve vagy. Ez természetesen csak illúzió, de még mindig nem merik önmaguknak sem bevallani az igazat és inkább választják az illúzióban élést. És ha nem vesszük észre, vagy tudatosítjuk, hogy mit is művelünk, akkor ez akár egyfajta droggá tud válni. Mikor évekkel ezelőtt magam is rájöttem, hogy mit is művelek, kemény folyamaton mentem keresztül, hogy ezt a fajta „függőségem” vagy mintám elengedjek és megbocsássak édesapámnak, azért, mert nem tudott örülni az érkezésemnek és elutasított mint lányt és a gyermekét. 

Hónapokat töltöttem azzal, hogy azokkal a férfiakkal, akikkel szexuális kapcsolatom volt, kitisztítsak magamból minden kötést, és fogadalmat. Csak ezután tudott létrejönni a legutóbbi párommal a valódi kapcsolódás, ami már a szív szintjéről indult és nem az ösztönök és a „hamis vágyak” szintjéről. Ekkor olyan extatikus élményben volt részem, mint még soha. Minden szinten el és be tudtuk fogadni egymást. Ma már azt is látom, hogy pont addig tartott ez a kapcsolat, amíg tudtunk egymásnak mit adni és együtt járni az utat. Sírhatnék, hogy milyen szörnyű az, hogy a lelkitársam, akire hat évet vártam, és aki számomra a legfantasztikusabb férfi volt, elment. Nehéz elhinni, de ma már tudom, hogy ez így van jól és hogy valami sokkal szebb és jobb érkezik helyette. Talán nem is olyan sokára. :-)

Tegnap este igaz szerelem teremtő meditációt tartottam, és ami mindenkinél felmerült a résztvevők részéről, az a hit hiánya. Hogy igen leadtam a rendelésem, de vajon tényleg megkapom? Én csak erősíteni tudok mindenkit abban, hogy ha magán változtat, ha hajlandó fejlődni, tudatosodni. Ha mer kilépni a megszokásaiból, a robotpilóta üzemmódból, akkor igen. Megkapjuk, amit kértünk, sőt, többet és jobbat, mint amit az elménkkel ki tudtunk volna találni. Az elmúlt hetekben csak csodák történnek velem. Olyan találkozásokat élek meg és olyan fantasztikus emberekkel, hogy elképesztő. Soha nem éreztem még magam ennyire élőnek, ennyire izgatottnak.

A következő családállításon a párkapcsolatokat helyezzük fókuszba, akár ha van, akár ha még nincs, vagy a női-férfi oldalunk egyensúlyba kerülését.   

http://www.istarkapuja.com          

Hova tűnik a kapcsolatokból az intimitás és a szexualitás?

A legutóbbi kapcsolatomban megfigyeltem, hogy körülbelül másfél év után, elkezdett átfordulni a megszokások és rutinok oldalára a kapcsolaton belül az intimitás. Azonban mire erre ráeszméltem, addigra eljutottunk mindketten oda, hogy már nem tudtuk mindezt megbeszélni. A baráti körömből és a hozzám érkezők is sokan számolnak be arról, hogy bizony a szenvedély, a szerelem, az intimitás, úgy egy másfél vagy maximum két év után elkezd eltűnni a kapcsolatukból. Hogy ennek mi lehet az „oka”? 

Ahogy én látom az egyik fő ok az, hogy mindkét ember az első évben még maximálisan megpróbál tenni egymásért, figyelmesek és a legjobb formájukat adni. Aztán valahogy szépen lassan kezdenek bele „lazulni” abba, hogy van egy állandó társam, akkor minek is kell nekem bármit tennem? Megszereztem, megvan, úgysem hagy el, mert minden jól van (a felszínen) ahogy van. Aztán elkezdik „ráfogni” mindezt arra is, hogy az élet felőrli az embereket. Ami valójában csak egy KIFOGÁS, arra, hogy miért engedjem el magam, miért ne tegyek meg bizonyos dolgokat. Miért kezdjek el slamposodni a párom mellett, miért kezdek el plusz kilókat magamra szedni és miért nem érdekel már az, hogy valójában mit is mond a párom, és hogy ő valójában mire is vágyik?

Az acces egyik képzésen hallottam, hogy a párkapcsolat napi 24 órás „munkát” vagyis odafigyelést igényel. Nos, a kérdésem az erre hányan vannak vagy vagyunk képesek? Az első év után eljutunk arra a pontra, amit a párom is elkövetett velem kapcsolatosan, hogy ő eldöntötte, hogy ismer engem. Ami abban nyilvánult meg, hogy kialakított egy képet rólam és ő ehhez a képhez állt hozzá. Nem vette figyelembe, hogy én folyamatosan változtam, sőt ez őt néha meg is ijesztette, pontosan azért, amiért ő már nem tett meg magáért és nem volt képes szembe nézni önmagával.

 Az igazi megoldás az-az, amit nem tanultunk meg, de tanulható. Mégpedig az, hogy minden este engedjük el, mindazt, amit a párunkról gondolunk és a vele kapcsolatos összes rossz érzést, gondolatot, bírálatot és ítéletet. Ha képessé válunk arra, hogy minden nap úgy ébredjünk a párunk mellett, mintha most találkoztunk volna először, akkor tud jól működni egy párkapcsolat. Akkor meg tud maradni az intimitás. És ha most valaki azt gondolja, hogy ez fárasztó, vagy fura, stb. Az is egy választás és lehetőség. Hogy rápakolunk a párunkra, minden csomagot és bírálatot, stb. és onnan szemléljük őt, miközben egyre jobban kezdünk távolodni egymástól.

 Ez a kapcsolatom erre ment rá, vagyis ezt a tanítást hozta. Azonban ehhez, mindkét fél döntésére szükség van, én ugyanis „kevés” voltam ehhez. A párom nem volt hajlandó megtenni ugyanezt és azokkal az ítéletekkel, amivel nap-mint nap illetett, folyamatosan mélyen belül megbántott és így jutottunk el addig, hogy végül én is inkább elkezdtem falakat építeni magam köré, hogy ne fájjon. Azonban a falak olyanok, mint a páncél. És kérdem én, milyen az, amikor két ember páncélban próbál egymáshoz közel kerülni és akár szeretkezni? Hát nem hogy vicces, inkább szánalmas! És hányan vagytok így? Hányan próbáltok meg a védekezés falai mögül kitekinteni a párotokra és kapcsolatba kerülni vele? Mit gondoltok fog menni? Te meddig szeretnél még folyamatos védekezésben élni és félni attól, hogy nehogy újra sérüljön a lelked és a tested?

A szexualitás nem az aktus! A szexualitásról, amit gondolunk, az megint csak tele van ítéletekkel és bírálatokkal. A szexualitás, intimitás, egy simogatásnál egy érintésnél kezdődik, és ha ez az érintés olyanná tud válni, hogy ez téged megnyugtat és feltölt szeretettel, örömmel, sokszor ez is elég.  Mit gondoltok, a szeretői kapcsolatok mitől tudnak olyan jól működni addig, amíg szeretők maradnak az emberek? A válasz nagyon vicces és egyszerű. Mert ŐK NEM VÁRNAK EL „SEMMIT” A MÁSIKTÓL, NINCSENEK KÖZTÜK ÍTÉLETEK, SEM BÍRÁLATOK! Egyszerűen csak együtt vannak, pár röpke órára, azért, hogy egymásnak örömet okozzanak.

Nem kezdik el egymást cseszegetni azért, mert nem vitte ki a szemetet, vagy, mert elég tökös férfi, vagy mert felszedett pár kilót! Nem várják el a másiktól, hogy eltartsa, gyereket csináljon neki, vegye feleségül, vigye el nyaralni stb. Mi lenne, ha mostantól úgy élnél a pároddal, mintha a szeretőd lenne? 

Mi lenne, ha így tudnál együtt élni a pároddal, minden elvárás nélkül? Milyen érzés lenne, ha te elengeded az elvárásaidat és ettől a másik látod, hogy megnyugszik és elkezd más szemmel rád nézni? Ha újra tudnátok találkozni, örömmel és játékosan szeretkezni, vagy csak együtt lenni? És a gyerekeitek vajon mennyire lennének hálásak érte?

Ha nem tudod, hogyan tedd meg a kezdeti lépéseket, ahhoz, hogy ezt el tudd érni, akkor várlak sok szeretettel egy egyéni tanácsadáson:

http://www.istarkapuja.com/intimitasrahangolas.html